Újabb fejezetek
Az elmúlt napokban jó pár dolgot letisztáztam magamban. Bevásároltam egy kisebb mennyiségű könyvet, melyből tudok talán egy újabb tanulmányt létrehozni.
A blogírás egy rendkívül szubjektív dolog. Betekintést kaphatsz a munkásságomba, valamint néha kegyetlenül őszintén kimondom azt, ami leginkább úgy érzem negatív töltetű számomra, mint sem pozitív. A legnehezebb az, hogy amit felvállaltam, várható, hogy nem mindenkinek tetszik. De járom a saját utam, és szerencsére a segítőkből még mindig több van, mint ellenlábasokból.
Az elmúlt napokban jó pár dolgot letisztáztam magamban. Bevásároltam egy kisebb mennyiségű könyvet, melyből tudok talán egy újabb tanulmányt létrehozni.
A mai nappal folytattam annak a jegyzetanyagnak a feldolgozását, amit évekkel ezelőtt hátrahagytam. A napló beszerzése egyenlőre várat magára, de remélem hamarosan erre is sor kerül. Jó lenne, mert akkor könnyebben, és talán gyorsabb lenne a haladás. Még jó, hogy nem vagyok határidőhöz kötve.
Az elmúlt napokban kaptam egy reménykeltő ötletet egy régi kedves ismerősömtől. Ezt továbbítani tudtam fontos személyek felé, akik támogatásukat fejezték ki felém, és remélhetőleg ez nem csak a szavak szintjén marad. Legalábbis próbálják elérni, hogy ez valóság legyen, és ne csak ígéret. Remélem sikerül nekik, mert akkor a csapattörténet nagyot...
Akik ismernek jól, nagyon jól tudják mennyire ironikusan is tudok fogalmazni. Nem véletlen lett ez a cím, ugyanis megtaláltam egy több mint 10 éve összeállított jegyzetet aminek úgy néz ki hasznát tudom venni.
Az elmúlt napokban feldolgoztam azt a hanganyagot, amit még novemberben rögzítettem. Nem volt könnyű feladat, de ezt is sikeresen abszolváltam. Ahogy azt is sikeresen, hogy meg van az ami előre viheti a további munkámat.
Nagyon úgy fest sikerült továbblépéseket elérnem a csapattörténetet illetően. Az elmúlt napokban sikerült felvennem a kapcsolatot bizonyos személlyel, aki nagyon segítőkész volt, és sikerült neki elérnie azt, hogy azok a dokumentumok, melyekre szükségem van a csapattörténetet illetően, megfogom tudni nézni. Ez hatalmas nagy segítség, mert ezek...
Találó egy címet sikerült megint kitalálnom. Nem véletlenül, ugyanis sikeresen eljutottam egy eseményre, ahol sikerült beszélnem egy fontos személlyel, aki a segítségemre lehet. Szóban meg is egyeztünk, hogy intézkedik egy számomra releváns személynél. Remélem ő vele is összejön egy találkozó, és összetudja szedni a gondolatait. Nagyban segítené a...
Elsőként szeretnék mindenkinek sikeresebb, és boldogabb új évet kívánni, mint amit hátrahagytunk. Másfelől az új év sok mindent tartogat magában. Számos ötlet pattant ki a fejemből, és persze tervezek egy újabb felkérésnek is eleget tenni.
Szeretném nektek megköszönni, hogy figyelemmel olvassátok a weboldalam blogját. Ezt az évet is cikkel sikerült zárnom. Kívánok mindenkinek sikeres új esztendőt, az élet minden területére.
Találónak érzem most a címet. Az idei évre lezárom a publikálást, és sok minden mást előtérbe próbálok helyezni. Az egyik ilyen, hogy a számos félbehagyott dolgaimat rendezem, és újra felveszem a kapcsolatot a segítőimmel.