Újak
A napokban kaptam értesítést arról, hogy a leadott tanulmányomat tartalmazó évkönyv hamarosan megjelenik. Ez jól eső érzés, mert vártam már a jelzést. A félbehagyott tanulmányomhoz persze elfelejtettem azt a cikket megnézni ,ami jó lenne, de hamarosan arra is majd sort kerítek.
Miközben nagy bőszen készülök az adatbázisommal, a kezem ügyébe akadt a Dorozsmai Napló megjelent száma, ahol írtak az októberi díjátadóról, amelyen a kitüntetésem átvehettem. Bízom benne, hogy ezután jönnek megkeresések a könyvem iránt. Jól is esne a kissé gyötrődő énemnek.
Az állandóan emlegetett könyvemet megvásárolhatjátok nálam továbbra is. Közben persze a másik nagyobb kiadványomat sem szeretném elhanyagolni, ezért ahogyan csak tudok igyekszem haladni azzal is. Persze hamarosan arról is beszámolok majd.
