Menni előre 2.
Az egyik napon a héten belefogtam a héten abba, hogy kijavítom azokat a hibákat a készülő munkámban, melyeket a segítőm jelzett. Van is mit javítani, szóval nem lesz egy sétagalopp. Az első két nagyobb fejezettel már végeztem pár napja. De inkább ilyenkor derüljenek ki a hibák, mint akkor amikor már azt gondolom készen van. Persze a grafikus ismerősöm is megkapta az információkat, hogy miként tervezem a könyvem borítóját. Biztos vagyok benne, hogy neki lendült, csak kell neki is a magánélet ezért nem is sürgetem. Persze az ajánló szövegét sem kaptam, de ez is egy ráérős rész, mivel akit megkértem rá, neki sem könnyebb a helyzete. Ami szinte biztos, hogy tavasszal kijön egy újabb évkönyv, benne egy új tanulmányommal. Ez jó érzéssel tölt el. Aztán majd lehet hozzáfogok egy újabbhoz is a készülő könyvem mellett.
