Felemelő
A mai napon komoly eseményre voltam hivatalos. Ritkán esik meg az ilyen velem. Évek óta foglalkozok helytörténettel, valamint hadtörténettel szűkebb pártiámon belül. Még a nyáron kaptam információt, hogy felterjesztettek eddigi munkámért. Jól esett a lelkemnek a korábbi huzavonák között egy ilyen hír.
Ma elérkezett a napja annak, hogy az eddigi munkámat elismerjék. Ugyan nem lettem pénzben gazdagabb, de motivációban igen. Igen, hogy van értelme annak amit teszek egy közösségéért, és magamért. Eddigi munkámért komoly elismerést vehettem át. Azt, hogy ezt megkapjam tettem amit tettem, és komoly áldozatokat is hoztam.
Az, hogy idáig jutottam köszönet illeti nem csak az engem felterjesztésre jelölő csapatot, és annak vezetőit, hanem a családomat, és mindazokat, akik közel állnak hozzám, támogattak, bíztak bennem. Hatalmas nagy köszönet illeti őket is.