BLOG

A blogírás egy rendkívül szubjektív dolog. Betekintést kaphatsz a munkásságomba, valamint néha kegyetlenül őszintén kimondom azt, ami leginkább úgy érzem negatív töltetű számomra, mint sem pozitív. A legnehezebb az, hogy amit felvállaltam, várható, hogy nem mindenkinek tetszik. De járom a saját utam, és szerencsére a segítőkből még mindig több van, mint ellenlábasokból.

Sikeresen zarhattam ezt az évet, mert megjelent az a könyv, melyről már korábban írtam.
Különösen azért is vannak bennem furcsa érzések, mert aki érintett a tanulmányomban, ő is ott volt a könyvbemutatón. Ez alkalomból meg is ajándékoztam plusz példánnyal, melyet kellően meghatottan vett át. Ezen nem is csodálkoztam. Ennyi hálát ritkán kaptam...

Az egyik az, hogy hamarosan megjelenik a legújabb tanulmányom egy évkönyvben, melyet régóta szerettem volna megjelentetni.
A másik jelentős dolog, hogy sikerült a technikai része dolgoknak, így végre a kezembe került egy kézirat, melynek a korrektúráznom kell, hogy megjelenhessen. Szerencsére lesz makd segítségem is a feladathoz, mely ugyan nem lesz...

Valami új

2025.12.01

Tudom jól mostanában nem igen jelentkeztem blogbejegyzéssel. Ennek oka, hogy más dolgok elsodortak, valamint nem voltam aktív írás terén.

Sok mindenség

2025.10.27

Bevallom töredelmesen mostanában nem igen foglalkoztam azzal, hogy bármibe is belefogjak. Van olyan, hogy nem érzem szükségét, hogy újat alkossak, hanem helyette a meglévők legyenek rendbe téve.
A tavaly megírt tanulmányom is hamarosan megjelenik, ami jó érzéssel tölt el. Elvégre is nem véletlenül dolgoztam vele bitang sokat. Közben persze vannak...

Az elmúlt napokban megírtam egy fontos szöveget, melyre egyik támogatóm kért fel. Szerencsére jól sikerült, amiért a felkérőm rendkívül hálás is volt. Jelenleg felterjesztés alatt van, ugyanis egy ünnepi műsorra készült, amelyre hivatalosan meg is hívtak. Most még azt kellene elrendezni, hogy ott tudjak lenni. Titkon azért reménykedem egy kisebb...

Tapasztalatok

2025.09.23

Az idei levéltári kutatás mondhatom úgy eléggé felemásra sikeredett. Volt amihez sikerült kimondottan jó anyagmennyiséget összegyűjteni, de van, amihez nem igazán. Ennek főleg az oka az, hogy számos iratot megsemmisítettek, másfelől ami sikerként könyvelhető el, az pediglen semmi más, mint az első héten kikért anyagmennyiségből sikerülhet kibogozni...

A jövő héten kedden folytatódik a csapattörténeti munkám további feltárása. Elég sok mindent kértem ki, hogy minél átfogóbb legyen a kép ez irányban is.

Mi szükséges számomra, hogy sikerre vigyem az elképzeléseim?1. Egészséges önbizalom2. Hinni abban, hogy sikerülhet3. Támogatás olyanoktól, akik bíznak bennem.4. Remény, hogy nem hiábavaló a befektetett munka5. Kapcsolati háló kiépítése megfelelő emberekkel6. Olyan emberek lelki támogatása, akik akkor is melletted vannak, ha elveszettnek érzed...

Válaszok

2025.08.26

Az elmúlt napokban sok minden tisztázásra került. Megérkezett az a telefonhívás, amiben reménykedtem. Úgy néz ki a készülő csapattörténethez sikerült egy nagy öreget megszólítani, hátha tud valamit még hozzá tenni.

Amit elkezdtem jó pár hete azt viszem tovább. Lassan végére érek egy komoly listának, melyet átfésülök. Jó pár adat kijött belőle, sok olyan is, amire nem számítottam. Koncepcióváltás is lesz várhatóan, mert sok egyezés van a hivatalos forrás, és az között a lista között, ami előttem van. Ez még a közeli jövőben eldől.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el